Konténer.hu

Főoldal / Hírek / Konténerekből épült luxusház

Konténernek álcázza magát az ukrajnai Harkov csodás helyén fekvő családi ház.

A telek elhelyezkedésének köszönhetően nagyjából 180 fokban, mintegy 10-15 kilométerre lehet ellátni a város felé – ezt már nyugodtan nevezhetjük panorámának.
A domb városra néző, keleti oldalára épült az első pillantásra óriás konténernek tűnő, Antipatio névre keresztelt ház – amiről második pillantásra kiderül, hogy valóban konténerekből készült.

A három darab, egyenként 60 négyzetméteres konténer a domb két természetes teraszára került. A „vendégkonténer” van az alsóbb szinten, a „hálókonténer” a lejtőnek támaszkodik, míg a „közösségi konténer” a felső földteraszra került. Bár a ház kétszintes, a tervezőknek köszönhetően valójában egyetlen nagy, nyitott, jól szellőző térről beszélhetünk.
A kívülről szinte puritán, nem kifejezetten feltűnő épület belsejében már jutott hely a kevésbé pragmatikus, néha kifejezetten romantikus megoldásoknak is, érdekesen keverve a visszafogottan letisztult és az enyhén rusztikus stílust.

A mennyezet fa gerendái, a fehérre festett vakolatlan téglafalak és sok más apróság mind arról árulkodnak, hogy ez egy otthonosra sikerült konténeregyüttes.

2010.08.23. 10:35
Forrás: www.boon.hu

|

Vissza a hírekhez

lap tetejérelap tetejérelap tetejére
Referenciák
Árajánlat kérés